Egy csomó mindent, nyilván. Persze lehet az ember spontán, sőt, legyen spontán, tanácsolják ezt görcsös, külső kontrollos control freakeknek más control freakek – de mi most rendszerezésről beszélünk, ami egy átgondolt, alapos, strukturált gondolkodással kialakított stratégia megfogalmazását jelenti.
Rengeteg kérdésre keressük a választ. Több kisebb vagy egy nagyobb könyvespolcot szeretnénk? (Már ha van választási lehetőségünk, és a lakásunk könyvtárolási szempontból tabula rasa.) Hogyan csoportosítsuk a könyveket? Hány fancy könyvtámaszt vásároljunk?
A legfontosabb, hogy a rengeteg kérdésünket semmiképp ne próbáljuk egyszerre megválaszolni.
STRUKTÚRA, kérem!
Haladjunk szépen sorban, az általánosabb (de adott esetben mindent eldöntő) kérdésektől az egészen apró részletek felé (amelyeket, ha alaposak és őszinték voltunk az általános kérdéseknél, már meg sem kell válaszolnunk). (Felesleges azon gondolkoznunk, hogy a Harry Potter-könyvek tetejére vagy eléjük tegyük a díszdobozos varázspálcát, ha korábban eldöntöttük, hogy nem akarunk a nyitott polcra porfogókat.)
Röviden: állást kell foglalnunk, hogy a végeredmény, amit látni szeretnénk, ehhez hasonló:
…vagy inkább ehhez.
Induljunk ki a legalapvetőbb kérdésből.
Mi lesz a könyvespolc CÉLJA?
Eredeti céljának megfelelően, azaz funkcionálisan, vagy esztétikai oldalát kidomborítva, díszítőelemként használnánk? Nem mindegy, hogy praktikus tárolót vagy mutatós dekordarabot készülünk felépíteni.
BIZTOS, hogy az összes könyvet meg akarjuk tartani?
Legyünk könyörtelenek és őszinték!
Gondoljuk át, hogy mi a célunk a könyvekkel! Rendszeresen újraolvassuk őket? Lexikonként, alkalomszerűen használjuk? Csak a korábbi kedves emlékek miatt őrizzük meg azokat a példányokat is, amelyeket már sosem fogunk újraolvasni? Esetleg valaki másnak tartogatjuk becses könyvtárunkat? Hová helyeznénk magunkat a gyűjtögető–minimalista tengelyen? Tudatosan vagyunk ott, ahol vagyunk?
Csak könyvet tárolunk majd a polcon?
Ha nem, miért nem? Kevés a helyünk, esetleg szeretnénk feldobni a polc unalmát? Ezeket az extra tárgyakat inkább elrejtenénk a könyvek mögött, vagy előrehoznánk?
(Mindegy, hogy döntünk, mindenre van jó megoldás. De ahhoz, hogy jól érezzük magunkat a döntésünk következményeivel, és ki tudjunk tartani melletük, fontos, hogy tudatosítsuk a szándékainkat.)
Mennyire vagyunk lusták?
Ez még akkor is fontos kérdés, ha az esztétikai szempontok nálunk felülírják a praktikumot.
Ha nagyon lusták vagyunk, inkább kerüljük a könnyen porosodó apróságokat és a blikkfangos elrendezést. Esetleg beruházhatunk üvegajtóra vagy zárt szekrényre is.
Ha vállaljuk az aprólékos takarítás minden nyűgét, toljuk bátran a csicsát, tegyük oda a legógyűjteményt, és tömjünk potpourrit minden résbe. Igen, megtehetjük!
Mennyire fontos a könyvek hozzáférhetősége?
Ha a elköteleztük magunkat a funkcionális elrendezés mellett, akkor is több lehetőség áll előttünk. Kamrapolcot szeretnénk vagy konyhaszekrényt? Azaz: a polcot/szekrényt meglévő kincseink tárolására használnánk elsősorban (mint egy kamrában), vagy a könyvek nagy részét olyan sűrűn forgatjuk, hogy szinte a pornak sincs ideje megállni rajtuk (mint azokon a háztartási eszközökön, amelyeket a konyhaszekrényben, elérhető közelségben tárolunk)?
Előbbi esetben tökéletes lehet egy ajtó fölötti könyvespolc – ahogy ebben az ikonikus díszletben is látható. A Nagy Marvel-képregénygyűjtemény szuperül mutatna itt – a naponta használt szakkönyvek számára viszont egyáltalán nem praktikus ez a tárolóhely.
Hogyan rendszereznénk magukat a könyveket?
Ha a könyvespolcunkat az elsődleges funkciója miatt tartjuk is, maguknak a könyveknek az elrendezése történhet esztétikai szempontok alapján. Csoportosíthatjuk őket a legvadabb elképzeléseink szerint: nem csak méretek, formák és színek rafinált egymáshoz illesztésével, hanem akár aszerint is, hogy a könyvek hol játszódnak, vagy hogy milyen sorrendben szeretnénk őket elolvasni – és eldönthetjük, melyik okoz nagyobb örömet: ha minden vendégünk pontosan tudja, hová kell nyúlnia a legújabb Barabási-Albert László kötetért, vagy arra vagyunk büszkék, hogy soha senki nem fogja tudni helyesen megtippelni, merre keresse a Tükörjáró-sorozat harmadik részét.
Játszanak-e különleges szempontok?
Másként kell terveznünk, ha van a háztartásban kisgyerek, esetleg háziállat. Ilyen esetekben az alsó polcokat érdemes blokkolni valahogyan, vagy könyvek helyett kevésbé értékes tárgyakkal megtölteni. Ha akadálymentes otthont szeretnénk, az is behatárolja a lehetőségeket. A szoba elrendezését is figyelembe kell vennünk: a könyveket védenünk kell a portól, a fénytől és a páratartalomtól is, így nem mindegy, milyen közel van az ablak vagy a fürdőszoba.
Ha mindent végiggondoltunk, jöhet a tervezés!
+1 tipp a végére:
Mindig hagyjunk lyukakat, extra helyeket a polcon. Egyrészt mert feltehetően nem álltunk le örökre a könyvek vásárlásával, tehát jönnek még példányok az üres helyekre, másrészt valószínűleg több könyvünk épp kölcsönben van valakinél. Róluk se feledkezzünk meg! (Erre egy későbbi cikkben még visszatérünk.)