Néhány évvel ezelőtt a munkahelyem prezentációs készségfejlesztő és tudásmegosztó belső konferenciát szervezett, melyen – egy színvonalas tehetségfejlesztő program keretében – előadóként vehettem részt. Pár nappal az esemény előtt a konferanszié azt kérte, írjunk magunkról egy-egy rövid, az előadásunk témájához illeszkedő felvezető szöveget, mellyel majd frappánsan bemutathat minket.
Hálás feladat!
Én is hálás vagyok a kollégának, mert az a két mondat, amibe végül összefoglaltam az egész addigi életemet (sikereket és a még fontosabb kudarcokat), a munkához való hozzáállásomat és széles körben népszerű személyiségemet, nem évül el: sírfeliratnak is jó lesz.
„Saját bevallása szerint két dolog mozdította elő a karrierjét, a türelmetlensége és a lustasága. Egyikből következik, hogy rendkívül idegesíti, ha valami nem jól működik, utóbbinak köszönhetően pedig mindent megtesz, hogy az elvégzendő feladatokat a lehető leghatékonyabb folyamatba szervezze.”
Meggyőződésem, hogy a lustaság nem egyenlő a restséggel. A lustaság kényelmességet jelent, ami ha cselekvésbe fordul, hegyeket tud megmozgatni. (Nekem senki ne mondja, hogy a kétkarú emelőt nem egy lusta ember találta fel!) Az a kérdés, hogy ezt a fegyvert magunk ellen fordítjuk, vagy hasznot húzunk belőle.
A proaktív (cselekvő, céltudatos, kezdeményező) lustaság egyszerűen szuperképesség, és – jó hírem van – tanulható!
És ha eddig nem volt irodalma, mostantól lesz.