Használd ki!
Szerintem az én generációmban senkit nem tanítottak meg rendet rakni.
Elvárások, azok persze voltak. Rendnek KELLETT lenni.
De hogy ennek módszertana vagy trükkjei lennének, azzal nem foglalkozott a hatvanas években született generáció, akik már épp kinőttek a tisztaszobákat fenntartó, egész lánykorukban a kelengyéjüket varrogató gazdasszonykodásból, de cuccuk még csak annyi volt, amennyit a helyi Centrum Áruházban össze tudtak vásárolni.
EZ ZSAROLÁS, mondta G, amikor megkívánta a gesztenyés bejglit, én pedig azt mondtam, szuper, akkor a Lidlbe tartván beugorhatunk a szomszédos bútorboltba is, megvenni a kinézett karnistartót.
Az én fejemben ez a „kellemest a hasznossal” típusú árukapcsolás volt, sőt, inkább „kellemetlent a hasznossal”, mert hát ki akar ilyen hidegben a boltba menni, SENKI, viszont legalább meglesz a karnistartó.
Ő viszont úgy érezte, óriási projekt ékelődött közé és a bejglije közé, pedig ő csak egy kicsit jól akarta érezni magát, ehelyett most itt ez a megoldandó probléma, méregetni kell, betont fúrni, fejben összerakni az egészet, mindezt természetesen azelőtt, hogy akár egyet is haraphatna a gesztenyés bejglibe.
Van ez a Clutterbug nevű rendszerezési módszer, vagy hát nem is ez a legjobb szó, inkább tipizálás, csak az hülyén hangzik (mint minden ebben a most következő cikkben, ami angolul magától értetődőnek hat, magyarra fordítva viszont elég esetlen).
Nem tudom, mennyire ismert Magyarországon, de az biztos, hogy én MINDENKINEK mesélek róla.
Fogalmam sincs.
Büszkén vállalom, hogy lusta vagyok szappantartót mosni.
Persze kinek kell manapság szappantartó, kérdezheti az avatatlan olvasó – hát annak, aki megunta mosogatni és szelektívbe hurcolni a rengeteg tusfürdős flakont, továbbá a folyékony szappanok úgymond környezetbarát utántöltőzését, meg hogy színes, csillivilli dobozokba zárt gél formájában adnak el neki rengeteg vizet, ami egyébként otthon is folyik a csapból.
Tegnap, amikor a nyúlketrecet takarítottam, és éppen a műanyag elemekről próbáltam lerázni a vizet a kádban, eszembe jutott ez a TEDx videó, ami szuper példa arra, hogy mit nevezek proaktív lustaságnak.
Egy csomó mindent, nyilván. Persze lehet az ember spontán, sőt, legyen spontán, tanácsolják ezt görcsös, külső kontrollos control freakeknek más control freakek – de mi most rendszerezésről beszélünk, ami egy átgondolt, alapos, strukturált gondolkodással kialakított stratégia megfogalmazását jelenti.
Rengeteg kérdésre keressük a választ. Több kisebb vagy egy nagyobb könyvespolcot szeretnénk? (Már ha van választási lehetőségünk, és a lakásunk könyvtárolási szempontból tabula rasa.) Hogyan csoportosítsuk a könyveket? Hány fancy könyvtámaszt vásároljunk?
A legfontosabb, hogy a rengeteg kérdésünket semmiképp ne próbáljuk egyszerre megválaszolni.
Mi számít lustaságnak? Jellemvonás vagy viselkedésmód? Miért bűn a restség? Van-e a lustaságnak társadalmi haszna?
Mindig úgy éreztem, valami nem stimmel ezzel az én „lustaságommal”, és hát rá kellett jönnöm, hogy senkié sem az, aminek elsőre látszik.